Rallycross CEZ és OB V. forduló
Mióta 2021-ben újraindult az élet a Vörös Katlanban, hagyományosan szeptember végén rendezik meg az Országos Rallycross Bajnokság utolsó előtti versenyét, amely egyben Közép-Európai Zónafutam (CEZ). A nevezési listán ez tükröződik, hiszen a magyar bajnoki futamokkal ellentétben a nemzetközi kategóriákban is népes mezőny gyűlt össze. Az időterv emiatt nem lesz unalmas, szombaton már reggel fél 8-kor kezdetét veszik a szabadedzések. A menetrend a megszokottak szerint zajlik majd, a három előfutam időeredményei alapján rangsorolják be az elődöntőket, majd a hétvégi programot vasárnap délután a döntők zárják. Az elmúlt három évben az időjárás nem volt túl kegyes a pilótákhoz, hiszen valamelyik nap mindig esett az eső, a tavalyi vasárnapi pocsék idő miatt pedig még a versenyt is meg kellett szakítani. Idén úgy néz ki napsütéses idő várható, minden adott lesz egy remek hétvégéhez.
https://www.nyiradracing.world/hu/esemenyek/rallycross-cez-ob-2024
https://www.facebook.com/events/1619916778797488