BEMUTATKOZÁS

Üdvözöllek az oldalamon kedves autósport szerető Barátom. 2015 nyarán kezdődött minden, akkor fertőzött meg a sebesség, a versenyautók világa. Hamar kialakult bennem az az érzés, hogy nem csak szemlélője akarok lenni az eseményeknek, hanem szeretném meg is örökíteni azokat. A videózás iránti vágyam végérvényesen akkor dőlt el, amikor megkaptam az első kamerámat, egy Sony HDR-CX420E típusú gépet, amely aztán számos versenyen volt hű társam. Kezdetben leginkább saját magam szórakoztatására gyártottam tartalmakat, míg nem jött a nagy ötlet, hogy a videókat meg lehetne osztani a nagy közönséggel. Így született meg a Szasza Sportvideó 2019 december 13.-án. 2021-ben szintet léptem, immáron újabb technikával, egy Sony AX-53-as kamerával a kezemben igyekeztem a lehető legtöbb versenyen ott lenni, és a legizgalmasabb pillanatokat elcsípni úgy, ahogy én látom. Az évek múlásával rengeteg tapasztalatot szereztem, rengeteget fejlődtem, azonban egy dolog változatlan maradt, az ars poeticám: továbbra is saját tartalmakat kívánok megjeleníteni. A kezdeti célkitűzésem többszörösen sikerült túlteljesítenem, amire roppant büszke vagyok. Ezt csak és kizárólag NEKTEK köszönhetem. Mikor az első versenyemen telefonnal a kezemben álltam, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen magaslatokba juthatok. Számos oldal van, ami hasonló tartalmakkal foglalkozik, éppen ezért tisztában vagyok vele, nem könnyű követőket, feliratkozókat szerezni. A pozitív visszajelzések elfeledtetik a korai keléseket, a rengeteg utazást, az egész napos talpalást hidegben, esőben vagy épp a 40 fokos hőségben. A YouTube csatorna mellett 2023 októberében egy újabb platformon jelentem meg, ugyanis elindítottam a TikTok fiókomat. Számomra azonban a habot a tortán a 2024 január végén induló weboldal jelenti. Ebben az évben szeretnék újabb szintet lépni, egy kicsit más irányba terelni az oldalt, többek között sokkal interaktívabbá tenni. Bízom benne, hogy annyi örömet tudok majd szerezni a videóimmal, mint amennyit nekem szerzett az autósport világa ebben a röpke kilenc évben.